ERŐMŰ MINDEN HÁZTARTÁSBAN !

NÉPSZAVA, 1995. november 23. csütörtökMi van vele????

Erőmű minden háztartásban!
(Megjelent: NÉPSZAVA, 1995. november 23. csütörtök)

A hír világszenzáció: Bóday Árpád mérnök - az Egely György-féle zöld csoport tagja - kifejlesztette egy olyan vákuumenergiával működő, mozgó alkatrész nélküli, váltóáramot adó berendezés prototípusát, melynek későbbi - sorozatgyártás utáni - változata egy éven belül, körülbelül 100-200 000,- forintért lesz kapható, és 25 kW elektromos energiát állít elő a háztartások számára. Igen nagy előnye e berendezésnek, hogy semmiféle környezet-szennyezést nem okoz.

- Kedves Bóday úr! Hogyan, milyen elven működik az Ön készüléke? Igaz-e, hogy nem lehet a "semmiből" előállítani energiát, ahogy a konzervatív szakemberek tartják?
- Egy kicsit visszatekintve, három éve volt egy kiállítás, amelyen öt különböző típusú készülékemmel azokat a fizikai jelenségeket mutattam be, melyek az emberiség számára tulajdonképpen ismertek, de valamilyen oknál fogva elfelejtették őket. Ezek a fizika alapelveit hasznosítják. A mai tudományos világban sokan görcsösen ragaszkodnak az energia-megmaradás törvényéhez, melyet túlzottan leegyszerűsítettek. E törvény általánosságban ugyan igaz, de speciális esetekben nem. Egy ilyen speciális eset például a bolygók, bolygórendszerek működésénél áll fenn. A bolygók több milliárd éve keringenek, s nem tudjuk, meddig folytatódik még ez. A súrlódás sem konzervatív, hanem disszipatív erő.

Az értékes "semmi"

     Mindezek bővebb megértése persze speciálisabb ismereteket kíván. Ez a megállapítás dr. Budó Ágoston akadémikus Kísérleti fizika c. könyvének második kötetében is olvasható. Fradlay - világszerte ismert - fizikusnak volt egy kísérlete, amiből megalkotta az egypólusú generátort, mely végül aztán feledésbe merült. Néhány évvel ezelőtt egy amerikai kutató, Bruce De Palma elkezdett intenzíven foglalkozni evvel, majd a kísérletek során azóta hatalmas eredmények születtek. A kutató többek között egyetemi katedrát kapott ezért a munkásságáért. Ebből a készülékből - például - 1 kW elektromos energia befektetése mellett 29 kW elektromos energiát lehet nyerni, ez jelenleg is működőképes. Számomra e készülék működése is bizonyítja, hogy a termodinamika törvényeinek nem ellentmondóan, de annak speciális esetét kihasználva, lehetséges kicsatolni energiát a kozmoszból, a korlátlan mennyiségben fennálló vákuumenergiát megcsapolva és hasznosítva.
- Az ember azt gondolná, hogy a vákuum üres, abban nincs semmi, illetve egyenlő a semmi fogalmával. Ha ez igaz, akkor hogyan nyernek onnan energiát?
- Amerikai és - akkoriban még - szovjet fizikusok a II. világháború előtt és után is folyamatosan vizsgálódtak a vákuumenergia témakörében. Egy adott térrészből kísérletileg kiszivattyúzták a benne lévő összes részecskét, és megdöbbenve tapasztalták, hogy ott még mindig van valami. És amit ott találtak, az az úgynevezett nullponti energia volt. Ez az energia, melyet tulajdonképpen az emberiség fel tud használni, ha megfelelő kicsatoló készüléket készít hozzá. Bizonyított tény, hogy a világűr akár csak egy köbcentiméteres térrészében is óriási energiasűrűség, részecskeáram van, melyet azért nem érzünk, mert nem lép velünk kölcsönhatásba. - - Az állandó mágnesek mitől állandók? - kérdezi Bóday úr. Több elmélet is van rá, de igazi bizonyítás még nem történt egyik mellett sem. A bizonyítás az elméleti fizikusokra vár.

Titokzatos halál

- Az emberiségnek nagyon komoly érdeke fűződne ahhoz, hogy a környezet-szennyező szénhidrogénekkel működő energiatermelésről átálljon a tiszta energia termelésére. Miért nem történik ez meg, ha ennyire működőképes a vákuumenergia hasznosításának lehetősége?
- Sajnos, az uralkodó köröknek sokkal fontosabb a pénz, a hatalom és a presztízs, minthogy a Föld lakosságának hosszú távú életbenmaradását segítsék elő az új technológia mielőbbi bevezetésével. Az olajüzletből a világ lakosságának egy része nagyon jól megél. Csak azzal nem számolnak, hogy egyszer - nem is olyan soká - az olajtartalékok kimerülnek. Magyar feltalálók, a Horváth testvérek - négy évvel ezelőtt (tehát már 1991-ben! a szerk.) - kidolgozták a vízzel működő autót, mely Ausztráliában lett szabadalmaztatva. Ezután egy nagy olajtársaság tízmillió dollárért megvette tőlük a szabadalmat. Később az egyik autóbaleset áldozata lett, a másik kiesett egy 25. emeleti ablakból. Középkorú, pszichésen is egészséges emberek voltak.

Adósságfedezet

- Van-e már minden kritikát kiálló, nullponti energiát hasznosító, működő berendezése?
- Igen, a szabadalmaztatási eljárás folyamatban van, körülbelül két hónap múlva be fogom mutatni a szalonképes, működő modellt. Jelenleg 104-145 százalék a hatásfoka, miközben kimenetén 320 Watt összteljesítményű izzókat tud működtetni. Ezen a modellen külföldi szakemberek is elvégezték az ellenőrző méréseket, ugyanazokat az adatokat kapták, mint amit a mi szakembereink mértek.
- Ön nem félti az életét a várható érdekellentétek miatt?
- Bármi történhet, én ennek a piacképes terméknek a prototípusát be fogom fejezni. Egy vidéki gyár, melynek ezer embere munkanélküli, azt várja, hogy mikor indul a berendezésem sorozatgyártása.
- Olcsóbb lesz így a villanyáram?
- Nem csak erről van szó! Az egész ország, az egész világ fog átformálódni pillanatok alatt. Semmilyen ellenpropaganda nem állíthatja le ezt a folyamatot. Ha megjelenik a piacon az olyan berendezés, mely egy családi házat vagy egy lakást ellát energiával, a lakosság részére a centralizált áramszolgáltató sok esetben feleslegessé válhat. Így az áramszolgáltatót nem terhelik majd például olyan költséges erőművi, építési beruházások, mely az áram, vagy ennek segítségével készülő termék árát ismét feljebb vihetik. Ezt a készüléket két éven belül megvásárolhatják a fogyasztók, mintegy 150-200 ezer forintért. ennek a készüléknek csak kimenete van, ahonnan a váltóáram jön, és semmilyen betáplálást nem igényel. Mozgó alkatrész nincs benne. Tesla idejében már ismertek voltak ilyen rendszerű készülékek, de a történeti tények szerint a kísérleti laboratóriumok leégtek, s a vákuumenergiával kapcsolatos kutatások megszakadtak. Edison és Tesla között óriási ellentét volt, mivel Edison az egyenáram, Tesla a váltóáram elterjedéséért harcolt. Ha találmányomat nemcsak Magyarországon, hanem a világon is sikerül elterjeszteni, akkor ennek az egy terméknek a forgalmazásából befolyó összegekből egy éven belül ki lehet fizetni az ország adósságállományát.
Szándékom szerint Magyarország kell, hogy ellássa a világot ilyen berendezésekkel.
- Egy ilyen "nagy buli"-nak ígérkező esetben jelentkeztek önnél befektetők?
- Igen, de naiv, kisemmizésemre törekvő nevetségesen hangzó ajánlatokkal. Alapkutatási szinten egy fillért sem adott senki. Sajnos, ez világjelenség, érzésem szerint a feltalálók kizsákmányolása a Föld minden táján divat.

Még egy találmány

- Mekkora ez a berendezés, és hány kiló?
- Mosógép nagyságú vagy annál kisebb és körülbelül 50 kiló, a súly a kísérletek során még változhat. Csoportunknak van még egy ígéretes találmánya is. Ez egy olyan vas, mely hidegen, szobahőmérsékleten önthető tetszés szerinti formára. Ez a speciális vas az összes eddig ismert trafólemez vagy mágneskörben használt idom mágneses tulajdonságainál nagyságrendekkel jobb adatokkal rendelkezik a mérések szerint is. Ez azt jelenti, hogy negyedakkora méretben és súlyban készíthetők el az ilyen rendszerű energia-átalakítók, például hegesztőtrafók, mint korábban. Nincs sajtolás, préselés, az adott formára kiöntött anyag 24 órával később köszörülhető, esztergálható, megmunkálható.

* * * *

 

    Eddig a cikk, melyet szóról-szóra idepötyögtem. Az eredetiről készült fénymásolat nálam megvan. De kikereshető a NÉPSZAVA archívumából is. Nem fűzök kommentárt hozzá, csak azt kérem -, ha elolvastátok, adjátok tovább!
    Mivel több, mint egy éve jelent meg a cikk (itt ez 1997. jan. ! ), melyet követően Egely úr azt mondta nekem, hogy nem kacsa, kíváncsi vagyok, miért nem ezzel a ketyerével működik ma

 (2005. december) a világ összes háztartása?!

1997. január 15.

39 hozzászólás eddig

  • Értékelés:
- bikavér
bikavér
2005-12-30 21:51:56

szenzáció?
ki tudja?

- Gina79
Gina79
2006-01-10 05:08:56

az volt, és létre is jött volna, ha nem hal meg!

- Gyu
Gyu
2006-01-10 11:24:08

Na, akkor sokáig fog élni, ui. él és virul...!

- giora
giora
2006-01-14 14:52:43

Gina79! Az ifj. Bóday Árpád hunyt el nemrég!
Ki gúnyolódik?

- Gina79
Gina79
2006-01-14 16:49:39

Hát azért öt éve pontosabban...Gyu írta "Na, akkor sokáig fog élni,u.i.: él és virul" Szerintem ez gúny...arra hogy azt írtam, hogy meghalt...!!!

- Gyu
Gyu
2006-01-15 13:45:31

Gina79, ez egy népi mondás (azt hittem, mindenki ismeri), mely szerint: "akinek halálhírét keltik, az sokáig fog élni." Én erre gondoltam, nem pedig gúnyolódni akartam. Gilt?

- Lagi
Lagi
2006-01-15 15:24:10

Miért nem a lényegről írogattok? Én is szívesen kipróbálnám, ha lehetne kapni! Giora, szerinted lehet majd kapni? Az ELMÜ meg majd úgy jár, mint a MATÁV :-))

- gyu
gyu
2006-01-15 15:27:21

Szerintem lehet majd. Hogy mikor, azt nem tudom megjósolni... A MATÁV rossz példa, mert övé a WESTEL, ami most T-Mobil... Be van biztosítva.

- Lagi
Lagi
2006-01-15 15:32:15

Kár !

- giora
giora
2006-01-15 16:32:08

Kár, nem kár, ez megint el lesz téve egy jó időre. Amikor elfogy az olaj, meg a stb.

- agyagos
agyagos
2006-01-15 18:09:15

el lesz téve?
vagy csak szélhámosság?
MIKEGY

- Gina79
Gina79
2006-01-15 18:23:27

Jézusom! Ti tényleg nem értitek? Vagy csak átnéztek a lényegen?
Hogy lehetne belőle bármi is, mikor maga a feltaláló elhunyt?! Halála elött szét szedte találmányát és nem hagyott róla semmilyen leírást! Miért tette?
Hogy védje a családját! Ez van.
Majd valahol vki biztos ráfog jönni, illetve jó uton halad efelé Minato pl. Sőt neki forgalomba is van már ha jól tudom egy hasonló gép.
De ebből már sajnos nem lesz semmi!:(

- Gina79
Gina79
2006-01-15 18:28:03

Legalábbis információm szerint úgy tünik, hogy ellehet felejteni!!!:(

- smart
smart
2006-01-15 21:09:43


Nem akarok kiábrándítani senkit, de minden évben jön egy világmegváltó találmány, amiről aztán kiderül, hogy valami tévedés.
Tavaly is volt egy, ha emlékeztek. Szintén magyar, szintén elektromos, és itt is valami miatt nem kell a kutyának sem.

- Gina79
Gina79
2006-01-15 21:18:28

De itt nem tévedésről szól a történet, hanem halálesetről...!
De amúgy van igazság abban, amit mondasz, csak erre az esetre ez nem vonatkozik. A hír igaz volt valóban, és valóban működött, csak "idő" nem adatott több Bóday úrnak.

- secus
secus
2006-01-27 14:00:14

Én eddig hittem általában már nem hiszek régen lehet hogy elvesztek papirok stb de ma már ez nem igy müködik papir van bőven sz-gép is fénymásolo (Egely csoport )stb ilyen dolog nem marad titokba SZOMSZÉD BARÁT ROKONSÁG .EKKORA "LOVAT" NEM LEHET EGYEDÜL MEGÜLNI

- Gina79
Gina79
2006-02-04 22:26:22

Dehogynem, hogy meg lehet, és ez nem hit kérdése, hanem akaraté. Ha vki nem akar vmit elmondani, akkor nem is fogja, mégha az az életébe is kerülne, akkor sem.

- elxir
elxir
2006-02-10 22:58:06

http://fenykapu.free-energy.hu/ Olvassátok.

- Misu vagyok
Misu vagyok
2007-02-11 14:32:13

Gina79!

"Miért tette?
Hogy védje a családját! Ez van."

Ezt sosem fogom megérteni.
Ha nyilvánosságra hozza (pl: pletykalapok, internet) a leírást, akkor már nemigen kell félnie, nem lehet megakadályozni a találmány elterjedését.

A kormányok "szűklátókörűségét" lehet szidni... ennél már csak a feltalálók (és híveik?) szűklátokörűsége a nagyobb... :(

Ja... hogy kapzsibb volt, mint bármeny kormány... lehet... vagycsak nem működödtt a kütyü...

- edison
edison
2007-08-14 09:29:27

Hello
Misu!
No ezt a "kapzsibb volt mint bármely kormány" ez egy kicsit durva nem gondolod.
A feltalálók dolgozzanak ingyen!
Kockáztassanak ingyen!
A kormány ÉS az emberek nyugodtan költsék a pénzüket Bármilyen hülyeségekre, maguk szórakoztatására, de a feltalálók kötelesek mindenüket oda adni!

A kormány szűklátókörűsége nem a szavazó állampolgárok hibája???
Nem ők hagyják hogy ott verjék őket át ahol lehet?
Nem azért épülnek véletlenül autópályák, kormányzati negyed, mert így tudnak sok pénzt kivenni az államikasszából?
ÉS leszarják, hogy nem lesz Magyarországon fejlődés, nem leznek pénzt termelő kutatások, hazai cégek.

Nézz keletre ott megtudták csinálni, pedig azok is ugyanolyan korruptak.

Ettől föggetlenül nem lehet tudni, hogy valaha is működött volna ez a szerkezet.
:)

- névtelen
névtelen
2007-08-15 13:13:27

Működött,mert láttam.

- greg
greg
2008-01-09 14:58:56

most 2008 at irunk es még mindig nem kapott szabadalmat vagy mi? Kamu az egész

- mk
mk
2008-02-06 13:31:27

igazat adok elixirnek ,az a bai hogy sokan csak néznek de nem látnak...

- Stave
Stave
2008-04-06 13:46:02

Jézusom!Ha van ilyen energia nekem miért nem szólnak?Én vevő vagyok rá!Megvenném és használnám!Mind kórnyezet kíméletből mind pedig anyagi spórolás szempontjából!Úgy ,hogy nagy okos feltalálók nyugodtan zaklassatok efélle dolgokkal!!!vEVŐ VAGYOK RÁ!!

- Nagy Tibor
Nagy Tibor
2008-05-02 15:23:19

Minden nagyon szép és jó,de az állam adóból "él" és az így termelt energia nem mérhető korrekt módon és ezért inkább nem szükséges,nem kívánatos.Meg kell oldani a pontos mérést és akkor majd minjárt lesz érdeklődő! Hi

- Huan
Huan
2008-06-05 19:47:04

Senki nem érti, hogy a világ energiafelhasználását a világban csak olajmaffiaként emlegetett gigantikus érdekeltségek vezérlik. Ha megpróbálsz az érdekeltségük ellen tenni, valahogy onnan kezdve nem vagy többé biztonságban. Fogalmatok sincs, hogy ez mekkora erő. A 0 ponti energia létező dolog. Boday Árpád nem kókler ember volt. Olyan jelenséget fedezett fel, amely a világban pánikba ejtette az olajszupertőkét . Ez súlyos eset a feltalálóra nézve. Itt gigászi tőkék forognak, ezzel nem lehet játszani. Ha elfogy az olaj, ezek a körök akkor sem fogják megengedni, hogy az emberek szinte ingyenenergiát használjanak. Olyan alternatívákról fognak gondoskodni, amelyben újfent meg lesz a hasznuk.

- simon imre
simon imre
2008-06-24 09:35:04

Én most a nap-szél-geotermikus témára startoltam rá kistérségi szinten.Eddig úgy tűnik van rá kereslet és hajlandóság az önkormányzatoknál.Akárhogy vergődik az olajlobbi, a változást nem tudják megadályozni. A jövő eljön, ha akarjuk, ha nem, és az alternativ energiájé a jövő, nevezzük bárhogy!

- jukingi
jukingi
2008-07-03 17:09:57

Nem kamu. Létezik. Működik. Csak papirostól bezárták egy szekrénybe.Nem találják a kulcsot.

- krampusk
krampusk
2008-07-08 08:30:52

udv mindenkit, én tegnap azaz 7.7.2008 ban láttam és hallottam erol a szerkezetrol, mivel magam is a mágneses energiaval butykolgetek eléggé felkaptam a fejem és érdekel a téma, mivel ezt a berendezést Boday úr szabadalmaztatta és ráadásul még kulfoldi mérések is készultek ezekror biztosan van leírás és az archívumban meg kéne találni, ha a szabadalom be van írva akkor a Bóday úr családja érdeke, hogy ez a találmány az emberiséget szolgálja, ma már nem kell félni kimondani és bemutatni az ilyen találmányokat, csak ne egyenesen az energiagazdaságot kell megcélozni. BATORSÁGOT A CSALÁDNAK a jegyzetek leporolásához.

- Egon
Egon
2008-07-12 11:56:45

Mindenki szereti az ingyenesseget es mindenki szereti a megmagyarazhatatlant. Ha valoban elo lehet allitani egy ilyen tipusu energiat (ha jol ertettem vakuumban letezo nullpontenergia kiaknazasa) akkor egy atlagos egyetemi fizikatanarnak szerintem egy evebe telne mig kikiserletezne hogy is kene mukodjon. Ha egy mosogepbe be lehet gyomoszolni (ha jol ertettem a szobanforgo feltalalo egyedul alkotta meg a prototipust - ha nem akkor hol vannak a tarsai?) akkor nagyon bonyolult nem lehet. Az egyetemen a tanarok nagyokosak mindent tudnak bonyolult dolgokat s nem lenne fel tucat mely az otlet nyoman ne tudna megcsinalni? Hmmmmm

- jukingi
jukingi
2008-08-03 15:37:17

Nem egy év alatt készült. A kutatást az apja kezdte Kanadában. És el lehet dugni úgy dolgokat, hogy nagyon nehéz legyen megtalálni. A család ha lehetősége lenne rá, biztosan leporolná.

- Macko
Macko
2008-08-31 09:28:30

minden igaz szeretem volna megnézni működés közben, elkéstem

- peter
peter
2008-10-20 05:03:31

Tények: egy ember állított valamit, amiből csak annyit láttunk, hogy világít. Valóság: ez az ember inkabb a sirba vitte a kütyüjét, mintsem az összefogó hires-neves Egei csoportra bizta volna a cică'világmegváltó' találmányát. Nem adta el a kütyüt a general electric- nek, cică 'magyarok élvezzék a hasznot' hát most élvezhetik. Butaság az egéssz, hasonlít az ipse Madonnához, no nem az elért sikerekben, hanem a feltünésmániában. Bocs.

- nyögő
nyögő
2009-04-19 20:50:38

Nullponti energia kicsatolás létezik!Én csináltam egyet Egely könyve alapján(Akkor még nem volt internet).9v-os elemről ment a vezérlés,40w-os izzó 50-100mp-ig világított,aztán elkezdett "hullámzani"majd leállt.Újra indítás után ugyan ez volt,ennyi idő után mindig leállt.Sok-sok görcsölés után feladtam.Ha én szedett-vedett anyagokból összetudtam tákolni egy valamit,biztos vagyok benne,hogy egy képzettebb,jobban felszerelt valaki képes valóban működő eszközt csinálni!Azt viszont én sem értem,hogy ha valakinek van egy működő valamije és félti a saját és szerettei biztonságát(szerintem is jogosan),miért nem teszi fel az internetre?Utána nincs mitől félnie,hiszen az egész világ tudja!Ha én valaha csinálok egy működő cuccot,azonnal közzéteszem a neten.

- neoone
neoone
2009-05-09 10:19:57

Szia nyögő! Engem érdekelne az a kapcsolási rajz, szívesen kipróbálnám - ha elküldöd.

- Koppány09
Koppány09
2009-08-13 20:25:55

Szia nyögő! Én is hasonló témákban utazok, ha lehet, segíts a rajzzal, mert nehéz az ügy.A Te eredményed is valami!
Bóday úr is csinált egy kis kicsatolót, ezt szétszedte, mert nagyobbat akart, de az nem ment.Sajnos közben meghalt. Szeptemberben lesz Tesla- nap, hasonlóak járnak oda.Üdv!

- Benitro
Benitro
2009-11-10 14:56:30

Sziasztok!
Ha tudna valaki olyan url címeket ahol elég adat van hozzá hogy egy saját kis villanytermelő kütyüt otthon megalkossak, kérem juttassa el hozzám.

- Lev137
Lev137
2010-10-27 11:14:30

Szervusz nyögő!

Kérlek vedd fel velem kapcsolatot! NAGYON ÉRDEKELNEK az általad említettek, s ugyan nem ígérhetek semmit, de - mivel fizikából doktorizok - esetleg össze tudnánk hozni valamit. Gondolok például a kísérleti háttérre. Email(erre a célra): grey@vipmail.hu
Üdv!
Lev

- fustifecske
fustifecske
2011-03-05 17:25:43

Hozzászólás minden hozzászólóhoz.
Minél többet foglalkozik egy témával az ember annál világosabb lessz számára az elgondolásról szóló törvény.Ehhez az kell,hogy nagyon érdekeljen.Éjjel ezzel álmodol.Reggel az első gondolatod erről szól majd.Csakis a vákuum energiát kutasd,mert minden energia innen jön létre.A többi csak a találgatók elnevezései.Ezzel nem azt mondom,hogy bármilyen kütyüt tudnék,98-tól ezzel foglalkozom.

Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá ehhez a bloghoz. Belépnél? | Regisztrálnál?

Rólam

Aki nem lép a lábomra, azt nem bántom.

-----------------------------------------
Nevem
Email/Url:
Mondom (vigyorik):
blogring.hu -----------------------------------------

Archívum

Kedvenc szerzők

  • Nincsenek kedvenc szerzők

http://rss.giora.blogter.hu/

30Szavazz
Szavazz és a bejegyzés címlapra kerülhet